Hétindító – 51. hét – Jogszabályváltozások és áfa bevallás – Suller Kriszta
Ünnepek előtti véghajrá: áfa-bevallások, adónem, adózási módok váltásának lehetőságe, adófolyószámlák egyeztetése
Közeledve az ünnepekhez egyre inkább érezzük, hogy közelít az évzárás is, így emelt dózis kávéval készüljünk fel az előttünk álló – ünnepek előtti – hajrára! A héten az áfa bevallásoké a főszerep, de a jogszabályváltozások miatti tájékoztatókkal is érdemes már foglalkoznunk és az Ügyfélkapu+ regisztráció sem húzható már sokáig.
ÁFA bevallás
A járulékbevallások arzenálján túljutottunk, ezen a héten az áfa bevallásoké a főszerep. December 20-ra, azaz péntekre határidős az áfa bevallások benyújtása, az alábbiak szerint :
- 65-ös áfa bevallások,
- A60 -as összesítő nyilatkozatok,
- 01-es bevallások benyújtása (az arra kötelezetteknek),
- termékdíj előleg megfizetése,
- KIVA hatálya alóli kilépés.
Felkészülés a 2025-ös évre – jogszabályváltozások
Lassan egyre intenzívebben tanulmányoznunk szükséges a jogszabályváltozásokat, melyeket már kihirdettek a Magyar Közlönyben! Én jellemzően a két ünnep közötti viszonylagos nyugalomban szoktam nekiállni egy ügyfelek részére küldendő rövid adóváltozásokat tartalmazó tájékoztató összeállításának, akinek van szabadideje, már most gondolhat rá!
A minimálbér és garantált bérminimum összege a 127-es Magyar Közlönyben időközben kihirdetésre is került, alkalmazni 2025 január 01-től kell.
Az >> Adóegyetem 2025 segítségével Te is felkészülhetsz az új jogszabályváltozásokból! Válassz, hogy konferenciateremben, élő online közvetítéssel, vagy E-LEARNING videók segítségével szeretnél felkészülni a 2025-ös adóévre!
Heti tippek
A héten mindenképpen célszerű foglalkoznunk azon ügyfeleink adófolyószámláival, ahol fontos, hogy fordulónapon ne legyen tartozás, vagy bizonyos limit fölé ne emelkedjék!
Arra kérek mindenkit, saját magatok védelmében és megnyugtatására, amely ügyfél adónemet, áfa státuszt, vagy módszert vált, kérjétek meg, hogy a későbbi problémák elkerülése érdekében ezt írásban is erősítse meg!
Természetesen sokan még az Ügyfélkapu+ regisztrációt sem lépték meg. Mivel jelen Hétindító írásáig a január 15-i határidő hosszabbítására még nem került sor, lassan muszáj lesz ez ügyben is lépnünk! Arra azért fel kívánom hívni a figyelmet, hogy ez elsősorban adminisztrációs feladat, nem könyvelési, így úgy gondolom, hogy felelős könyvelőként a tájékoztatás az, amit elküldhetünk ügyfeleink irányába, ezen kívül – a későbbi problémákat elkerülendő – nem szükséges a folyamatban részt vennünk. Persze tudom, mindig van, aki kiemelt törődést igényel.
Mivel addig már nem találkozunk, mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új évet kívánok!
***
5percAdó ajánló:
Ha még nem szerezted meg 2024. évi kreditpontjaid, ne halogasd tovább, válogass a PENTA UNIÓ Zrt. >>E-LEARNING videói közül!
Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!
Értékelés, hozzászólás