Hétindító – 46. hét

Járulékbevallással indul a hét...

Üdvözlök mindenkit ezen a hűvös reggelen! Kávé helyett javaslom a meleg tea fogyasztását, hogy kellemesen induljon a nap, és a hét is! Nyakunkon az év vége, egyre rövidebbek a nappalok, de közelednek az ünnepek is, így a sok teendőnk mellett lassan arra is fel kell készülnünk!

A héten – a hétvégére eső 12-i határidőnek köszönhetően – a mai napra határidős a járulékbevallás és azok megfizetése az alábbiak szerint:

  • 1658-as bevallások egyéni vállalkozások körében,
  • 1608-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében. (Nem megfeledkezve az különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT.)

És, ha már utalnunk kell, akkor figyeljünk arra, hogy november 15-ével írják elő a késedelmi pótlékokat is, így aki még nem tette meg, a mai napon pótolhatja ügyfele felé az erről szóló értesítőt is!

Az eBEV rendszeren keresztül célszerű minden cégre lekérni a pótlékrészletezőt és néhány pillantást is vessünk rá, mert gyakran előfordul, hogy egy-egy önellenőrzés vagy más korrekciós tétel nem megfelelően „pótlékolódik” az adóhatóság részéről. Ha észlelünk ilyet, akkor annak felülvizsgálatát folyószámla-egyeztetés keretében tehetjük meg. Én a pótlékrészletezőt is kiküldöm az ügyfeleimnek – ahol ez az összeg jelentős -, hogy legyenek tisztában vele, miből is adódik e kötelezettség. Különösen fontos lehet a pótlékértesítő a civil szervezeteknél, hiszen náluk ritkábban foglalkozunk ilyen kérdésekkel, ugyanakkor, ha fordulónapon adótartozásuk van – legyen szó akár csak ezer forint késedelmi pótlékról -, vállalkozási tevékenység esetén még jelentős adóalap növekedéssel is számolniuk kell!

A hét másik témája a havi áfa bevallásokra való felkészülés, melynek határideje – hála a vasárnapra eső 20-nak – 21-e, hétfő lesz!

Figyeljünk arra, hogy negyedévet követő hónap lévén, előfordulhat, hogy a korábban negyedéves áfás ügyfelünk esetleg havi áfa bevallóvá vált, értékhatár átlépés miatt. Akinél ez esélyes lehet, ott célszerű a nyilvántartásainkat a NAV törzsadattal összevetni, ahol ekkorra már az áfa státusz-váltást is átvezeti az adóhatóság.

Mindezeken túl készülhetünk a jövő évi törvények tervezetéből, felkészülhetünk az év végi hajrára, melynek keretében folyamatosan monitoringozni kell ügyfeleinket, hogy ki hogyan is áll a leadott iratanyagával, hogyan áll „eredményügyileg”, illetve szükséges-e adóoptimalizációs célból még az idén átjelenteni vagy változást bejelenteni. Kiemelt figyelmet kell szentelnünk a feltöltésre kötelezett cégeknek, hiszen egy-kettőre itt a határidő e tekintetben is.

Mindenkinek kellemes hetet, működő ügyfélkaput kívánok! Én a héten két napot a KönyvelőKoktél 2016 rendezvényen töltök. Remélem, hogy ott találkozunk, és a szünetekben válthatunk egy-két szót!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!