Hétindító – 39. hét

áfa ’cunami’, évzárási tippek, 1%-os kiutalások

Hétfő van, rögtön egy bevallás ’cunamival’ indítunk, ma van ugyanis a havi áfa bevallások benyújtási határideje, az alábbiak szerint:

  • havi áfa bevallás és befizetés az ilyen gyakorisággal rendelkező partnereinknél
  • A60-as összesítő nyilatkozat, amennyiben szükséges – itt figyeljünk arra, hogy lehet olyan partnerünk, aki ugyan negyedéves áfa bevalló, mégis havi bevallás benyújtására kötelezett az összesítő nyilatkozat tekintetében
  • áfa bevallás benyújtása speciális adózói körbe tartozóknál, ha szükséges
  • 1501-es bevallás benyújtása az e tekintetben havi bevallóknál.

Ezzel együtt közeledik a negyedév, az év vége is, alig több mint 90 nap és itt a Karácsony…! Pontosan ezért folyamatosan szükséges felkészülni az évzárásokra, a hiányosságok felderítésére, pótlások bekérésére az ügyfelektől. Mostanra a “kisebb” ügyfeleknél is kezd láthatóvá válni az éves prognózis, éppen ezért fontos döntések időszaka lehet a cégek életében ez a periódus.

Én az ügyfeleimet igyekszem tájékoztatni az esetlegesen még hiányzó bizonylatokról, az aktuális eredményről, az előttük álló feladatokról, azok esetleges megoldási alternatíváiról, illetve azon ügyfeleknél, ahol adózási nem vagy adózási mód váltására kerülhet sor (akár mert célszerű, akár az ügyfél kívánsága), gazdaságossági számításokat végezhetünk, hogy a számukra legoptimálisabb döntést hozhassák. Gondolok itt például a KIVA, KATA, de épp ilyen fontos lehet az áfa státusz váltások kérdése is (pl. alanyi mentesség, pénzforgalmi áfa, MNB-EKB árfolyam bejelentése vagy azok változtatása, stb.).

Felhívom a figyelmet, hogy az évforduló a civilek esetében is érdekes, hiszen az áfa szabályozás rájuk is vonatkozik. Az év végére való felkészülés náluk nagyon jó apropót kínál az adófolyószámla egyeztetésre, hiszen ha december 31-én adótartozásuk áll fenn, az rányomja, rányomhatja bélyegét egyéb adókötelezettségeikre is. Náluk – különösen a régebb óta működő szervezeteknél – fontos a törzsadat kontroll, nagyon sokszor látom, hogy nem a megfelelő adatok vannak bejelentve a NAV-hoz, vagy nem teljes körű a bejelentés.

A civilek életében két dolog igényel figyelmet a héten: egyrészt érkeznek az 1%-os kiutalások, ehhez kapcsolódóan a korábbi években regisztrált szervezeteknek, akiknél változás nem állt be, teendőjük nincsen, regisztrációjuk folyamatosan érvényes. Azon civil szervezetek esetében, amelyek korábban még nem regisztráltak, és egyébként már 1% gyűjtésére jogosultak lesznek, szeptember 30-ig kérhetik a NAV adatbázisába a felvételüket! Célszerű az ebben érintett civil partnereink figyelmét felhívni a regisztrációra. Nyomtatványa a 15EGYREG.

Másrészt felhívnám a figyelmet, hogy amely civil szervezet a 13KOZ nyomtatványon tartalékolt összeget szerepeltet, annak elköltésére december 31-ig kerülhet sor, célszerű lehet erre külön is felhívni figyelmüket.

A civilekkel kapcsolatos szabályokról, hasonlóságokról, különbségekről, adózásról és számvitelről, illetve a rájuk váró feladatokról szeretnélek tájékoztatni benneteket a szeptember 28-i nonprofit konferenciámon, amelyre a mai napon még kedvezményesen jelentkezhettek!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!