Hétindító – 28. hét

Terítéken a járulékok bevallása

Nos, mire ezeket a sorokat olvassátok, ismét tombol a nyár, úgyhogy a jegeskávé fogyasztását mindenkinek kifejezetten ajánlom: egyenesen védőital! A kávénkat kavargatva azonban beszélnünk kell a határidőkről is!

Július 12-re határidősek:

  • 1758-as bevallások egyéni vállalkozások körében,
  • 1708-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében. (Nem megfeledkezve az különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT.)

Természetesen a bevallásokhoz befizetési kötelezettség is kapcsolódik! A saját cégeink is cégek – mint a suszter cipője -, ezért fordítsunk rájuk is kiemelt figyelmet, és javaslom, hogy ne csak járulékbevallás- és fizetés szempontjából!

Felhívom a figyelmet, hogy negyedév lévén, nem maradhat el a VSZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók előlegfizetése sem, mely szintén 12-re határidős! Sőt, ugyanígy határidős a KATA, EVA és átalányadó előlegek befizetése is!

Mindeközben gőzerővel közelít a negyedév, így maradék időnkben annak előkészületeivel is foglalkozhatunk.

Sikerült azonban nyár derekára néhány S.O.S. feladatot is kapnunk, így most rendhagyó módon tekintsük át azokat is

Elektronikus táppénz és egyéb pénzbeli ellátások igénylése

2017. július elsejét követően benyújtott új igénylés kizárólag elektronikusan nyújtható be, de figyelemmel kell lenni arra, hogy a 2017. június 30-ig papír alapon indított, már folyamatban lévő igénylések papír alapon is fejezendők be! A regisztrációs eljárást célszerű minden szervezetnél elkészíteni! Természetesen azoknál a szervezeteknél, ahol nincs jelenleg alkalmazott, vagy a pénzbeli ellátás igénylése a közeljövőben lesz esedékes, a regisztráció későbbre is halasztható, tekintettel a mostani regisztrációs dömpingre!

Agrárkamara körüli anomáliák

Bár nem értek teljesen egyet vele, hogy ez feltétlen könyvelői feladat lenne, de irodánk minden ügyfél törzsadatát letöltötte az eBEV rendszerből és összevetette, hogy hány ügyfél is lehet érintett az agrárkamarai regisztrációban.

Az összevetés után azt tapasztaltuk, hogy a TEÁOR 7490 kódszám nagyon sok esetben fel lett véve a tevékenységek közé, amely agrárkamarai tagságot eredményezett. Erre tekintettel készítettünk egy körlevelet az érintett ügyfeleknek, amelyekben feltüntettük a kamarai tagságot eredményező TEÁOR számokat, csatoltuk a törzsadatokat és tájékoztattuk őket az éves tagdíj összegéről, majd kifejtettük a 7490 TEÁOR részletes tartalmát is, hogy tudják, miről is kell döntést hozniuk július végéig.

Arra azért legyünk figyelemmel, hogy önmagában a TEÁOR törlés nem elegendő, visszamenőleg is nyilatkozni kell a végzett tevékenységről (pl. TEÁOR 7490 esetén is). A nyilatkozat az alábbi linken érhető el: http://www.nak.hu/kiadvanyok/dokumentumok-tagoknak/1076-teaor-nyilatkozat-2017/file

Köszönöm, hogy végig olvastátok soraimat! Mindenkinek kellemes nyarat kívánok.

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!