Nos, így az ünnepi készülődés hatása alatt, a meleg habos kávét kavargatva, tekintsük át, hogy az ünnepek előtt milyen feladatok…
Hétindító – 22. hét
A hét “jó híre”, hogy idén május 31-e június 01-jén lesz, könyvelői időszámítás szerint, így a könyvelők napja – amit pihenéssel lehet tölteni – június 02-ára csúszik!
A héten a normál határidőktől mentesen csendben dolgozhatunk a beszámolókkal, már akinek még van hátra belőle. Remélhetőleg az ügyfélkapu működése karbantartásoktól és üzemszünetektől mentes lesz:)!
A beszámoló időszak finisében ne feledkezzünk meg az egyéni vállalkozók iparűzési adóbevallásainak beküldéséről sem, persze csak akkor, ha ezt korábban még nem tettük meg. Én mindig igyekszem már az ő zárásukkal együtt ezt rendezni, de persze mindig előfordul olyan, amit ilyen vagy olyan okból még nem áll módomban akkor elkészíteni.
Nonprofit szervezeteknél a beszámolón túl ne felejtsük, hogy a 1156-os éves statisztika beadási határideje egybeesik a beszámoló benyújtásának határidejével, melyet tavaly óta kizárólag az KSH-ELEKTRA rendszerén keresztül elektronikusan teljesíthetünk, így az újonnan alakultaknak vagy az évközben hozzánk érkezett civileknél a regisztrációt vagy annak frissítését mielőbb el kell végezni!
Ebben a körben az idei újdonság az elektronikus letétbe helyezés, melyet a közhasznú jogállású szervezetnek kötelező alkalmaznia, a közhasznú jogállással nem rendelkezőknek pedig opciós lehetőség, náluk maradt a hagyományos papír alapú közzététel is. Civil ügyfeleink figyelmét hívjuk fel arra, hogy ha saját honlappal rendelkeznek, akkor oda is fel kell tölteni a beszámolót!
Újdonság még civil szférában a származtatott jogi személyek letétbe helyezési kötelezettsége, mely megy az anyaszervezet letétbe helyezési metódusa mentén!
A NAV 1%-ot fogadó civil szervezeteknek – akik már 2013-ban is kaptak ilyen jogcímen támogatást – be kell nyújtaniuk a 13KOZ nyomtatványt is, figyelve arra, hogy ha volt 2012-ből tartalékolás, akkor azzal is most kell elszámolniuk!
Az idei év újdonságot hozott az ügyvédi irodák beszámolóinak letétbe helyezése tekintetében is, mely kötelezettséget kinek-kinek a saját területi kamarájánál kell teljesítenie. Sajnos ez a metódus területi kamaránként eltérő, így célszerű az illetékes szervnél érdeklődni ennek mikéntjéről, ha azt még nem tettük meg.
A beszámolóval együtt jár a társasági adó bevallások, KIVA bevallások, és a kettős könyvvitelt vezető EVA alanyok EVA bevallása is, természetesen nem elfeledve az iparűzési adóbevallási kötelezettségüket!
A nonprofit gazdasági társaságoknak – ha közhasznú jogállással rendelkeznek – a beszámolójuk részeként a közhasznúsági mellékletet is el kell készíteniük. Az a nonprofit gt., aki származtatott jogi személlyel rendelkezik, egyelőre – jobb híján – a kiegészítő melléklet “mellékleteként”, azzal egy pdf-be fűzve tudja közzétenni az ilyen jogi személye beszámolóját! A 1156-os statisztikát jogállástól függetlenül nekik is kötelező kitölteni és megküldeni a Statisztikai Hivatalnak!
Akik készen vannak, azoknak gratulálok, akik még nem, azoknak kitartást és sok(k) kávét kívánok!
Még egy utolsó hajrá, aztán jöhet a STRAND!
Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!
Értékelés, hozzászólás