Merre tart a könyvelés: adatrögzítés vagy adatelemzés? – 1. rész

Hatékonyság növelése az adózásban

Több helyen olvashatunk arról, hogy a könyvelői szakma mennyire át fog alakulni a jövőben. Hogy miért nem kell ettől félnünk? Mert az átalakulás elsősorban a könyvelést segítő szoftverek, a könyvelő programok fejlődését jelenti majd. Emellett pedig több időnk marad a szakmai kérdésekre, ellenőrzésre, elemzésre. Ezen változások a könyvelői munka terén kihatnak az adatrögzítésre, az adóbevallásokra, valamint az elemzési lehetőségek bővülésére, automatizálására is. Ebben a cikkben az adózással kapcsolatos változásokra, hatékonyságunk növelésére szeretném felhívni a figyelmet.

Ha visszatekintünk az előző évekre, könnyen belátjuk, hogy észrevétlenül milyen hatalmas fejlődésen esett át a teljes könyvelői-bérszámfejtési szektor. Mégsem féltünk tőle. A közel tíz évvel ezelőtt alkalmazott (pl. papír alapú, vagy DOS alatt futó programmal történő) bérszámfejtéshez képest ma már elképzelhetetlen, hogy egy kézzel vezetett nyilvántartáson alapuljon a havi (08-as) járulék bevallás, hiszen rengeteg kockába és mezőbe kellene ugyanazt az adatot beírni vagy begépelni. Ezzel együtt néhány év alatt lehetővé vált, hogy a 2016. adóévre elkészüljön az SZJA adóbevallás tervezet, ami sokak számára magát az éves adóbevallást eredményezte.

Nézzük hol tart ez a folyamat általában, az adókötelezettségek terén.

A kezdet: elektronikus bevallás a papír alapú helyett

2006-ban megjelent a NAV nyomtatványkitöltő programja, az abev2006. Akkor még opcionális volt a használata, de 2007-től kötelezővé vált az elektronikus bevallás a legnagyobb adózók részére. 2008-tól valamennyi adózó körében kötelezően elterjedt az elektronikus adóbevallás. Akkoriban rengeteg kérdés és nehézség merült fel, de hamar felismertük, hogy mennyivel egyszerűbb lett az életünk. Megszűnt a bevallások nyomtatása, aláírattatása, a borítékolás és a postára vagy adóhivatalba járás. Örültünk a nyomtatás, a posta és az idő megtakarításnak. A másik oldalon ugyan sokaknak be kellett ruházni egy számítógép és internet kapcsolat beüzemelésébe, de azt gondolom minden szempontból megérte a befektetést. Az ügyfélkapu 2005-től működik, és jelenleg épp folyamatban van a társaságok cégkapu regisztrálása, amely további hatékonyságot tesz majd lehetővé.

A jelen: elektronikus adó-ügyintézés

Mára már szinte minden adatszolgáltatást és bevallást elektronikus úton teljesítünk, másodpercek alatt. Ne legyünk elfogultak, tudjuk, hogy esetenként akadnak nehézségek, például egy bevallás kijavításával… Úgy gondolom, hogy ezzel együtt egyszerűsödött a bevallási kötelezettség teljesítése. Gondoljunk a NAV honlapon működő adatbázis lekérdezésekre, a nullás igazolásokra, stb.

Fontos szerepe van az eBEV szolgáltatásoknak is. Letölthető az adó(folyó)számla több féle file formátumban: a PDF formátumban látszik a nyomtatási kép, az XLS és XML formátumok segítéségével pedig különböző adatelemzésekre, és egyeztetésre van lehetőség. Sokan számolnak be arról, hogy egy átvett cég könyvelésében milyen sok hibát találnak. Az adó(folyó)számla sajnos gyakran nem egyezik a főkönyvi egyenlegekkel. Te milyen gyakran szoktál adó(folyó)számlát egyeztetni és ez mennyi időt vesz igénybe? Tudtad, hogy az adó(folyó)számla egyeztetést néhány perc alatt is el lehet végezni?

A gazdaság kifehérítése céljából bevezetett online adatszolgáltatások köre már most is jelentős: online pénztárgép, EKÁER (áruforgalom online bejelentése), HU-GO (e-útdíj fizetési rendszer), OBR (online beszámoló), stb. Ebből jött létre a BIG DATA és ez csak bővülni fog.

A jövő: adóbevallás tervezetek

2018. januártól online adatot fognak szolgáltatni az étel-ital automaták. 2018. július 1-től pedig minden számlázó program képes lesz az online adattovábbításra azon számlákról, amelynek áfa tartalma eléri vagy meghaladja a 100 eFt áfa összegét. A becslések (és hivatalos nyilatkozatok) szerint ez az online adattovábbítás néhány éven belül kibővül valamennyi belföldi számlára.

Ezzel együtt könnyítés a mi szakmánkban, hogy valószínűleg elfelejthetjük az áfa bevallásban a tételes összesítő jelentést, legalábbis a kiállított számlákra biztosan. Jól látszik, hogy ha az összes belföldi számlát tartalmazza majd az adóhatóság adatbázisa (!), akkor abból el tud készülni egy bevallás tervezet egy-egy adózóra. Igaz, ez csak a belföldi ügyletek vonatkozásában lesz teljes körű. Kérdésként merül fel az is, hogy egy – bediktálásos alapon címzett – vevő részére kiállított számla minden esetben befogadásra és könyvelésre kerül-e? A számla befogadásának külön engedélyezési folyamata van (még az íratlan szabályok szerint működő egyszemélyes vállalkozásoknál is). Ha például egy valaki számlát kér az én cégem nevére, attól még az a számla nem fog bekerülni sem az én cégem könyvelésébe, sem az adóbevallásába, csak akkor, ha az a számla a cég tényleges és valós gazdasági eseményét tükrözi. Itt figyelembe kell venni a Számviteli törvény alapelveit is, legfőképp a valódiság elvét, amely így szól:

„A könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésük meg kell, hogy feleljen az e törvényben előírt értékelési elveknek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak”

Tehát a számla befogadása, igazolása továbbra is kérdéses. Az adóhatósági szolgáltatások várhatóan bővülnek majd különböző adatbázis lekérdezésekkel, ami a számla befogadóra nézve jelent többlet információkat a tervek szerint.

A digitalizáció pozitív fogadtatása

Az informatika fejlődése segíti a könyvelési munkánkat, mert

  • kevesebb a manuális adatrögzítés, így kisebb a hiba, tévedés lehetősége;
  • időt spórolunk vele – bár fontos hangsúlyozni, hogy az ellenőrzés soha nem maradhat el;
  • több időnk marad a szakmai kérdésekre, amiért szeretjük ezt a szakmát;
  • olyan elemzéseket, és riportokat tehetünk ügyfeleink „asztalára”, amely növeli a szolgáltatásunk színvonalát és mégsem kíván többlet energiát.

* * *

Amennyiben többet szeretnél tudni az online adatok részleteiről, az adófolyószámla hatékony egyeztetéséről, a digitalizáció előnyeiről, akkor jelentkezz szeptember 2-ig kedvezményesen a Készüljünk együtt az online számlázásra– fordítsuk ezt a könyvelés hatékonyságának növelésére címmel 2017. november 2-án a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tartandó előadásomra, ahol személyesen is megvitathatjuk felmerülő kérdéseidet!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!