Hétindító – 45. hét

Bérszámfejtési folyamatoké a főszerep

Kellemes hétfő reggelt mindenkinek, így a forró tea mellől köszöntelek benneteket! A hét szintén határidőszegénynek ígérkezik, de mint tudjuk, nálunk könyvelőknél a látszat általában csal. Igaz, aki nem könyvel, nem is hiszi el, hogy hány átvirrasztott éjszaka, hány végigdolgozott szabadság és hétvége van az életünkben.

A héten folyamatosan napirenden kell tartani a bérszámfejtési feladatokat, hiszen a jövő héten határidős mind az utalás, mind a bevallások benyújtása, és egy nap alatt ezt nem igen lehet végrehajtani, különösképpen, hogy partnereinknek a megfelelő utalásokat is időben kell teljesíteniük.

Jövő héten csütörtökre, azaz november 12-re lesznek határidősek az alábbi bevallások:

  • 58-as bevallások egyéni vállalkozások körében,
  • 08-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve az különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT)

Aztán lassan jön az áfa bevallások időszaka, mindezeken felül pedig közelít az évvége, lassan minden ügyfelünk érdeklődve kérdezi, hogy is áll az adott év. Érdemes-e adónemet, esetleg adózási módot váltani bármely tekintetben? A hónap fontos témája a folyószámlán előírt késedelmi pótlékok, melynek tényéről szintén tájékoztatnunk kell az ügyfeleinket! Ez egy jó apropó lehet egy-egy komplett adófolyószámla kiküldésére is, hogy lássák hogyan is állnak az adóhatóság nyilvántartása szerint.

Mindeközben lassan gőzerővel indul a törvénygyár, már folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk, hogy is állnak az aktuális tervezetek, hogy időben átláthassuk a jövő évre vonatkozó adótörvényeket. Könyvelők, adótanácsadók figyelmét felhívnám, aki még nem teljesítette az idei továbbképzési kötelezettségeit, lassan ideje arra is gondolni, nehogy kicsússzon a határidőből.

Mindenkinek kellemes munkát, kitartást kívánok az évből még hátralévő időszakra!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM