Hétindító – 43. hét

A harmadik negyedév

Köszöntelek benneteket így egy zűrös hét után, és remélem, hogy már egy viszonylag nyugalmasnak ígérkező hét kezdetén. Bízom benne, hogy a hosszú hétvégét mindenki pihenéssel, kikapcsolódással töltötte, és a negyedévi hajrát még az ünnepek előtt letudta!

Ennek ellenére, talán vagyunk páran, akinek még van hátra pár teendő. Még október 24-én se késő – tekintettel az ünnepre – az alábbi bevallások, beadványok benyújtása:

  • Havi és negyedéves áfa bevallások és befizetések.
  • Áfa bevallás benyújtása speciális adózói körbe tartozóknál, ha az szükséges. (például alanyi mentes áfa alanyok esetleges rendkívüli havi bevallásai)
  • Havi és negyedéves összesítő nyilatkozat (figyelve az esetlegesen értékhatárt lépőkre, elképzelhető olyan eset is, amikor fő szabály szerint negyedéves áfa bevallói státusz ellenére havi összesítő nyilatkozat benyújtásra kerül sor).
  • “Háromnegyedév” miatt célszerű az éves státuszú ügyfeleinkre is gondolnunk, több esetben előfordulhat már ilyenkor értékhatár túllépés.
  • KIVA előleg bevallás és megfizetés.
  • Cégautóadó bevallás és megfizetés.
  • Környezetvédelmi termékdíj negyedéves bevallása és megfizetése.
  • 01-es bevallás benyújtása havi és negyedéves bevallói státusz esetén (rehabilitációs hozzájárulás, kulturális járulék stb.).
  • Nem feledkezhetünk meg a havi és negyedéves társasági adó előlegek megfizetéséről sem.

A fentieken túl, egyes kisebb adózói kört érintő kérdések esetében is keletkezhet bevallási és befizetési kötelezettség – gondolok itt például a NETA bevallásra, az innovációs járulékra stb.

Sajnos gőzerővel közelít az évvége, így az egyik legdolgosabb időszakunk elé nézünk.   Nézzük át, miképp is tehetjük ezt könnyebbé! Ezen a héten – a következő időszakot megkönnyítendő – már elkezdhetjük a bérszámfejtési munkákat előkészíteni, szép lassan bekérni a jelenléti íveket, illetve az – állandóan gondot okozó nullás adattartalommal kötelezően benyújtandó – 08-as járulékbevallások köre ebben az időszakban hatékonyan előkészíthető.

Amivel folyamatosan foglalkoznunk kell tehát, hogy ki hányadán is áll leadott iratanyaggal, hol tart eredményügyileg, kell-e egyeseknél adóoptimalizációs célból esetleg még az idén átjelenteni, változás jelenteni.  Kiemelt figyelmet kell szentelnünk a feltöltésre kötelezett cégeknek, hiszen egy-kettőre itt a határidő e tekintetben is.

Egyre nagyobb figyelmet kell szentelnünk az alanyi mentes ügyfeleink iratanyagára. Ők az a réteg, akiket sokszor nem lehet havi iratanyag leadásra “kényszeríteni”, így előfordul, hogy az alanyi mentes értékhatárt átlépik anélkül, hogy tudnánk róla, ezzel jelentős többlet munkát generálva nekünk, és maguknak is! Kiemelt figyelmet kell fordítanunk az év közben kezdő alanyi mentes KATA-s vállalkozásokra, hiszen ott az alanyi mentes áfa keretet napra, míg a KATA keretet hónapra kell arányosítani, arról nem is beszélve, hogy a KATA keret és az alanyi áfa mentes értékhatár jelentősen eltér egymástól!

Mindezeken felül én ezen időszakban szoktam ismét egy alapos folyószámla kontrolt is tartani minden ügyfélnél. Egyrészt érdemes ránézni, hogy hogyan is fizetnek, hogy minden a helyén van-e, másrészt eleget téve a tájékoztatási kötelezettségemnek, ezeket ki is küldjük részükre. Nagyon jól működik évek óta, hogy akinél lehetőségeink engedik, már ezen folyószámla alapján elkezdjük a főkönyvi egyeztetéseket, így egyrészt a záráskor sokkal könnyebb dolgunk van, másrészt még időben felfedezzük az esetleges eltérések okát, van idő átvezetni, önellenőrzést benyújtani, ha az szükséges. KATA ügyfeleinkre kiemelten figyeljünk, hiszen közelít a december 31, amikor – ha az ügyfél ezt a státuszát tartani szeretné – nem lehet 100 ezer forintot meghaladó mértékű adótartozása.

Ezen időszak alatt elkezdem az ügyfeleink törzsadatát is letölteni és átnézni, hogy lássam, kinél van esetlegesen szükséges változás-bejelentési kötelezettség, gondolva itt a jövőre vonatkozó bejelentésekre is – például MNB, EKB árfolyamválasztás – áfa szempontjából, alanyi mentesség alá átjelentkezés, ingatlanokkal kapcsolatos változás bejelentések stb.

Tekintettel arra, hogy a hosszú hétvégi pihenésbe talán belefér, javaslom, hogy aki még nem tette meg, töltse ki „Az Év Könyvelője” és/vagy „Az Év Adótanácsadója” szakmai versenyek első fordulós feladatsorát, mert évről évre izgalmas kérdések és értékes nyeremények várják a résztvevőket. J

Mindenkinek kellemes munkát, kitartást kívánok az évből még hátralévő időszakra!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!