Hétindító – 26. hét

Áfa bevallásoké a főszerep

Jeges kávés szép hetet kívánok mindenkinek! Remélem, már mindenki a lábát lógatja, vagy legalább közel van a pihenéshez. Persze tudom, megint határidő, épp a havi áfa bevallások fellegei gyülekeznek fejünk felett, és mindezeken felül az idén még a beszámoló fellegei sem tűntek el maradéktalanul….

A mai napra határidősek a havi áfa bevallások és a hozzá kapcsolódó befizetési kötelezettségek, nem megfeledkezve a kapcsolódó A60-as adatszolgáltatásokról, és a különleges adózói kör esetleges bevallási és befizetési kötelezettségeiről.

Általában ez a különleges adózói kör jelenti a legtöbb problémát, mert nagyrészt kicsik, így jellemzően késve kapjuk az iratanyagaikat, ugyanakkor alaposan át kell tekintetni, hiszen – tapasztalatom szerint – hatékonyan tudják megadni pl. az EU-adószámukat, csak erről elfelejtenek szólni, és rosszabb esetben csak a bankszámlakivonat feldolgozásakor látszik, hogy mi is történt. Alanyi adómentes adóalanyok tárgyi eszköz értékesítés jogcímén is bevallásra kötelezetté válnak, még akkor is, ha esetlegesen a kapcsolódó szabályrendszer miatt fizetendő általános forgalmi adó nem keletkezik! Különös figyelmet kell fordítani az EU beszerzések tekintetében a civil szervezetekre!

És ha már EU beszerzésnél tartunk, akkor ejtsünk néhány szót a termékdíjról is, mert bár ott az A60, a vámhatározat – amit persze az adóhatóság is lát – kontroll adatnak, még mindig jó néhány cég, szervezet egyáltalán nincsen bejelentkezve a termékdíj hatálya alá. Pedig, ha Bécsben vásárol egy kartonnyi nyomtató papírt, akkor máris két jogcímen is kötelezetté válik. Egyszer, mint irodai papír saját célú felhasználója, másrészt ennek a papírnak van csomagolása is. Importőrök esetében egyenesen elkerülhetetlen a termékdíj hatálya alá történő bejelentkezés. És, hogy miért pont az áfa kapcsán merült fel ez a kérdés? Egyrészt a kontroll adat zöme innen ered, másrészt a termékdíj – bár nem szeretjük hallani – alapja az áfának! Civil szervezeteknél, cégeknél, de akár egyéni vállalkozásoknál is gondot jelenthet!

Sokszor hallom, hogy könyvelőként feltesszük a kezünket, mely meglátás helyes is, ugyanakkor a termékdíj évek óta adó, így, aki teljeskörű meghatalmazással rendelkezik EGYKE-n, az sajnos ezen bevallás benyújtásának elmaradása esetén is felelősségre vonható! Így, mindenképpen javasolható az ügyfelek dokumentált tájékoztatása mindazon esetekben, amikor a termékdíj kérdéskörének a gyanúja felmerülhet. Tapasztalatom szerint egyes kisebb cégeknél egy termékdíj ügyintéző kezdeti segítségét igénybe véve a folyamat automatizálható, és így akár könyvelői berkekben is kivitelezhető!

Lassan, de biztosan közelít a július 1-jei határidő is, amikorra minden olyan ügyfelünknek – legyen cég, civil szervezet, vagy akár egyéni vállalkozó – aki számlát állít ki belföldi adóalanyoknak, függetlenül azok áfa státuszától és a számla áfa tartalmától, online rendszerben kell a számláit kiállítani. A tapasztalatom az, hogy nagyon sokan úgy gondolják, hogy egy -egy számlázó program használatba vétele elengedő, pedig ez nem így van, a választott számlázó programba is bele kell építeni a NAV által adott kulcsot, e nélkül az online adatkapcsolat nem valósulhat meg! Nem szabad elfeledkezni továbbra sem a SZAMLAZO nyomtatványon történő bejelentésről sem! Mi az irodában már kétszer küldtünk az ügyfeleink részére emlékeztetőt, mégis tapasztalom, hogy sokan még nem foglalkoztak vele. Ezen tájékoztatón felül mi az online számlázással kapcsolatosan külön tájékoztatóban egy csomó fontos szabályra, illetve későbbekben gondot okozó adózói magatartásra is felhívtuk a figyelmet, hogy a későbbiek során mind nekünk, mind ügyfeleinknek könnyebb legyen!

És egy kicsit visszatérve az áfa bevallásokra, – már most is így kell csinálni egy ideje, – de eddig sokan nem foglalkoztak vele, (és nem is volt jelentős azon tételek száma, amit ez érintett), hogy azon tételek esetében ahol M-es lapot is kell kiállítani, de azt későbbi időszakban helyezik levonásba, az érintett időszak bevallásának M-es lapján az eredeti teljesítési dátumot kell feltüntetni. Másik fontos pont az, amikor egy számlából nem teljes ÁFA tartalmat vonunk le – pl. telefonszámlák stb. – de legalább egy forintnyit igen, ott az M-es lapon is a számlán szereplő teljes ÁFA összeget kell szerepeltetni. Ez július egytől nagyon fontos, hiszen minden tételt érinthet!

Mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést kívánok!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM