Hétindító – 46. hét

Járulékbevallásé a főszerep

Üdvözletem mindenkinek ezen az őszies reggelen! Közeleg az év vége, egyre hidegebbek, sötétebbek a napok, de egyre közelednek az ünnepek is, így a sok teendőnk mellett lassan erre is fel kell készülnünk!

A héten rögtön, egy november12ei járulékbevallási -, és befizetési határidővel kezdünk!

  • 1958-as bevallások egyéni vállalkozások körében,
  • 1908-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve a különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT)

És ha már utalniuk kell, nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy november 15-ével írják elő az adóhatóságnál a késedelmi pótlékokat, melyeket szintén át kell utalni, így aki még nem tette meg, maradt pár napja kiküldeni ezeket az értesítőket!

Az eBEV rendszeren keresztül célszerű minden cégre lekérni a pótlékrészletezőt is, és legalább egy-két pillantást vetni rá, többször előfordul ugyanis, hogy egy önellenőrzés vagy egyéb korrekciós tétel nem megfelelően „pótlékolódik” a részükről. Ha ilyet észlelünk, ennek felülvizsgálatát folyószámla egyeztetés keretében tehetjük meg. Én a pótlékrészletezőt is kiküldöm mindazon partnereknek, ahol ez az összeg jelentős, lássák ők is, miből is adódik ez a kötelezettség.  Különösen fontos lehet a pótlék értesítés a civil szervezeteknél, hiszen náluk ritkábban foglalkozunk ilyen kérdésekkel, ugyanakkor, ha fordulónapon adótartozásuk van, legyen ez ezer forint késedelmi pótlék, vállalkozási tevékenység esetén akár jelentős adóalap növekedéssel is kell számolni!

A hét másik témája, a havi áfa bevallásokra való felkészülés, melynek határideje 20-a lesz! Úgy gondolom, hogy jövő héten sokan leszünk konferencián vagy továbbképzésen, így javaslom, mindenki figyeljen az időbeosztásra, a hétvégi munkát elkerülendő!

Figyeljünk arra, hogy negyedévet követő hónap lévén, előfordulhat, hogy a korábban negyedéves ügyfelünk esetleg havi áfa bevallóvá vált, értékhatár átlépés miatt. Akinél ez esélyes lehet, ott célszerű a nyilvántartásainkat a NAV törzsadattal összevetni, ahol ekkorra már az áfa státusz váltást általában a nyilvántartásaikon átvezetik.

Mindezeken túl a viszonylag nyugalmas időszakban már készülhetünk a jövő évi “törvény -gyárra”, felkészülhetünk az év végi hajrára. Ennek keretében folyamatosan monitorozni kell ki hogyan is áll leadott iratanyaggal; hogy állnak eredményügyileg; kell-e egyeseknél adóoptimalizációs célból esetleg még az idén átjelenteni, változás jelenteni.  Kiemelt figyelmet kell szentelnünk a feltöltésre kötelezett cégekre, hiszen e tekintetben is közeledik a határidő.

Mindenkinek kellemes, haladós hetet, működő ügyfélkaput kívánok!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!