Hétindító – 43. hét

Év vége előtt, negyedév után...

Köszöntelek benneteket a negyedéves zárás után, egy viszonylag nyugalmasnak ígérkező munkahét kezdetén. A mai hétfőt pedig szenteljük még az ünnepnek és a pihenésnek!

A hét határidőkben szegénynek ígérkezik, de nálunk, könyvelőknél mindig van teendő. Gőzerővel közelít az évvége, így az egyik legdolgosabb időszakunk elé nézünk.

Ezen a héten – a következő időszakot megkönnyítendő – már elkezdhetjük a bérszámfejtési munkákat előkészíteni, bekérve a jelenléti íveket. Ebben az időszakban hatékonyan elkészíthetők az állandóan gondot okozó nullás adattartalommal kötelezően benyújtandó járulékbevallások is.

Amivel folyamatosan foglalkoznunk kell, hogy melyik ügyfelünk hányadán is áll leadott iratanyagával, hol tart eredményügyileg, hiszen könnyen előfordulhat, hogy egyeseknél adóoptimalizációs célból még az idén célszerű bejelentést, változás bejelentést tenni. Kiemelt figyelmet kell szentelnünk a feltöltésre kötelezett cégeinknek is, mert e tekintetben is egy-kettőre itt a határidő.

Figyeljünk alanyi adómentes ügyfeleink iratanyagára is! Tipikusan ők azok, akiket nem lehet havi iratanyag leadásra „kényszeríteni”, így előfordulhat, hogy az alanyi adómentes értékhatárt átlépik anélkül, hogy könyvelőként tudomásunk lenne róla, jelentős többletfeladatot generálva nemcsak nekünk, de saját maguknak is. Vizsgáljuk meg év közben kezdő alanyi mentes katás vállalkozóinkat is, hiszen esetükben az alanyi adómentes bevételi keretet naptári napra, míg a kata bevételi keret hónapra kell arányosítani, arról nem is beszélve, hogy idéntől a két bevételi korlát jelentősen eltér egymástól!

Mindezeken felül, én ebben az időszakban szoktam minden ügyelemnél ismét egy alapos folyószámla kontrollt tartani, vizsgálva azt, hogy egyrészt hogyan teljesíti adófizetési kötelezettségét, másrészt eleget téve tájékoztatási kötelezettségemnek is. Nagyon jól bevált praktika évek óta, hogy azoknál az ügyfeleknél, akiknél a lehetőségeim engedik, már e folyószámla alapján elkezdem a főkönyvi egyeztetéseket. Ennek köszönhetően záráskor sokkal könnyebb dolgom van, másrészt még időben felfedezhetem az esetleges eltérések okát, van időm átvezetni, vagy akár önellenőrzést is benyújtani, ha az szükséges.

KATA ügyfeleinkre is kiemelten figyeljünk, mert mindjárt itt van december 31-e, amikor is – ha ezt a státuszát tartani szeretné – nem lehet 100 ezer forintot meghaladó összegű adótartozása.

Ebben az időszakban indokolt ügyfeleink törzsadatát is letölteni, vizsgálva azt, hogy szükséges-e esetleg valamilyen változás bejelentést tenni. Gondolok itt a jövőre vonatkozó bejelentésekre is, mint például MNB, EKB árfolyam választása áfa szempontjából, alanyi adómentesség választása, ingatlanokkal kapcsolatos változás bejelentések, stb.

Mindenkinek jó pihenést kívánok a mai ünnepi hétfőre és jó munkát a hét hátralevő részére!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM