Hétindító – 24. hét

Ma határidősek a 08-as bevallások

Még a beszámoló utáni sokkból magunkhoz sem tértünk, máris újabb „határidős” bárányfellegek gyülekeznek a fejünk felett. A hét rögtön egy kisebb bevallási hullámmal indul, melyet remélhetőleg már mindenki meglovagol gond nélkül. Lássuk hát, mi is az, amire ma figyelni kell!

A mai napra határidős:

  • 1758-as bevallások egyéni vállalkozások körében,
  • 1708-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében. (Nem megfeledkezve a különleges adózói kör érintett bevallásairól, pl. 08INT.)

Természetesen a bevallásokhoz befizetési kötelezettség is kapcsolódik!

Felhívom a figyelmet a civil szervezetek esetleges rendkívüli 1708-as bevallási kötelezettségére. Ezt a bevallást akkor kell benyújtani, ha az előző év tekintetében reprezentációs keret túllépés történt. Bevallani a keretet meghaladó részt kell, és eddig a napig kell megfizetni az ebből eredő járulékokat és adókat is.

És ha már a béreknél tartunk: célszerű lehet a nyár előtt egy szabadság-állomány kiküldése az ügyfeleknek. Én minden évben igyekszem ilyentájt megküldeni ezt a kimutatást, a szabadság kiadásának szabályait tartalmazó tájékoztatóval együtt, melyben külön felhívom a figyelmet a két hét egybefüggő szabadság kiadásának szabályrendszerére. Azon munkáltatóknál, ahol ettől el kívánnak térni, ragaszkodni kell ennek írásba foglalásához a későbbi munkaügyi problémák elkerülése végett. Ott és ahol ez indokolt, már akár év elején – a munkaszerződések módosításakor – is sort keríthetnek erre.

Az idén először mára határidős a civil szervezetek 1156-os statisztikai bevallása, melyet ne felejtsünk el benyújtani, ha a bevallási hajrában félretettük azt!

A héten már foglalkoznunk kell a havi áfások iratanyagának feldolgozásával is.

És ha már nyár, és van szabadidőnk, akkor itt az ideje, hogy az elmúlt időszak iratanyagát áttekintsük és ki-ki szokása szerint irattárazhatja, vagy a megbízó részére átadhatja azokat. Én mindig a két évvel korábbi iratanyagukat adom vissza megőrzésre, ügyelve arra, hogy ezen átadások is dokumentált körülmények között történjenek. Erre a célra egy ún. szerződésközi, egyszerűsített átadás-átvételi jegyzőkönyvet használatok. A jegyzőkönyvön természetesen jelzem a megőrzési időket és a munkaügyi iratanyag dossziéra – amit esetlegesen visszaadok – még azt is ráírom, hogy lehetőség szerint ne kerüljön selejtezésre!

Mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést kívánok!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM