Hétindító – 2. hét

A hajrá időszak első hete...

Habos kávés, vagy akár forró teás jó reggelt Mindenkinek! Sajnos elérkeztünk a hajrá időszak első hetéhez, ami innentől kezdve május végéig tart.

A hét végére határidősek a bér- és járulékbevallások a szokásos rend szerint, ám még a tavalyi évzáró akkordjaként. Amire én ilyenkor januárban kiemelten felhívom az ügyfelek figyelmét, a bér kifizetésének napja tekintetében, hogy a 10-én belül maradjunk, így helyes lesz mind a bevallás, mind pedig az ebből hatóságilag elkészített majdani SZJA bevallás-tervezet is.

Tehát január 12. péntekre határidős az alábbi bevallások benyújtása:

  • 1758-as bevallások egyéni vállalkozások körében
  • 1708-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében (természetesen nem megfeledkezve a különleges adózói kör érintett bevallásairól, például 08INT)

08-as bevallás újratöltve: a decemberi bevallás a szakképzési hozzájárulás elszámoló bevallása, tehát ezt nullás adattartalommal az arra kötelezetteknek mindenképpen be kell nyújtani, még akkor is, ha erről korábban NY-es nyilatkozaton előremutatóan nyilatkozatot tett.

Amire már most figyelnünk kell, hogy tájékoztassuk ügyfeleinket a változásokról, ha korábban még nem tettük volna meg, illetve nézzük meg, melyek azok az ügyfeleink, akiket egy-egy változás mélyebben érint, érinthet. Gondolok itt például az áfa kulcsokra, turizmusfejlesztési hozzájárulásra stb.

Hasznosnak tartom, így én minden évben karban tartom és újra kiküldöm a „számlázási kisokosomat”, melyet mára már megszerettek, ráadásul engem is véd. Most, hogy a százezer forint áfa tartalmú számlákkal is foglalkoznunk kell, fontos lehet, hogy ezt akár több csatornán megkapják. Készül minden évben egy általános tájékoztató, mely a jelenléti ívek, a szigorú számadású nyomtatványok és egyéb rendszeresen felmerülő kérdések – mint például a selejtezés – kérdéskörét öleli fel.

Új év révén vészesen közelít a negyedik negyedévi zárás, melynél megint kiemelt figyelemmel kell lenni az éves áfa bevallókra, hogy léptek-e át határértéket, mert ha igen, akkor elvileg az éves bevallás benyújtása is január 20-ra határidős. Továbbá jönnek a cégautó adó és társasági adó előlegek, valamint a termékdíjas bevallási határidők is.

Mindemellett, új bérek, munkaszerződés-módosítások, M0-as igazolások stb. kiállításának kötelme is ránk vár. A munkaszerződés módosításokat ugyan én elkészítem nekik, de csak tervezetként bocsátom a rendelkezésükre, és ezt nyilvánvalóvá is teszem. Így viszont a minimálbéres és garantált bérminimumos fizetések garantáltan jól kerülnek beállításra, továbbá ebben a munkaszerződés-módosításban közlöm a szabadság napjaik számát is. Apropó szabadság, évek óta lehetőség az általánostól eltérően kiadni a szabadságokat, de csak akkor, ha erről a munkavállaló és munkáltató írásban megállapodott, ezért a munkaszerződés-módosítás mellé egy ilyen megállapodást is mellékelek, hiszen sok kis cégnél sokszor életmentő lehet, ráadásul könnyebben tudják kezelni a szabadságok kiadását.

Ha január: akkor lassan fel kell készülni az külföldi bankszámlák bejelentésére is, melyben már kezdenek jelentkezni a gondok. Nem egyértelmű ugyanis, hogy például egy PayPal vagy hasonló (e-mail alapú) “számlát” jelenteni kell-e, és ha igen, akkor hogyan, hisz itt nincs a klasszikus értelemben vett bankszámlaszám.

Ha civil: itt hívom fel a figyelmeteket február 8-án a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tartandó konferenciámra, ahol a civil szervezetek mindennapjaival foglalkozunk majd, az alakulástól a megszűnésig. A konferenciára a mai napon még kedvezményesen tudtok  jelentkezni, az alábbi linken:

Civil szervezetek mindennapjai, avagy működésről hatékonyan

Örömmel jelentem, hogy tavaly ősszel szakmai vezetésemmel útjára indult a Civil Klub. Ha még nem vagy klubtag és szívesen kipróbálnád a tagságot, akkor jelentkezz bátran! Szeretettel várlak!

Mindenkinek kellemes téli, haladós napokat kívánok! Remélem, lassan az újjászületett ügyfélkapunk is működni fog!

Hozzászólások

3 hozzászólás

    • K. Nagyné Pataki Noémi
    • 23:02

    Kedves Kriszta! Illetve Mindenki!
    A 1758-as nyomtatványban miért nem tudom átírni a 2017-es dátumot 2018-ra?? Köszönöm a segítséget előre is!

    • Suller Kriszta
    • 09:50

    Kedves Kérdező!

    2018-as dátumokkal a 1858-as bevallást kell használni, 1758-as bevallást 2017 01 01 – 12 31 közötti időszakokra lehet használni, ha esetleg pótolni, önellenőrizni kell!

    Üdvözlettel,

    Suller Krisztina
    Az Év Könyvelője ’12
    5percAdó szakértője
    nonprofit könyvelő és adótanácsadó
    http://www.5percAdo.hu

    Az oldalon bármilyen formában közzétett tartalom nem minősül tanácsadásnak, ezért azok alkalmazása és annak következményei a felhasználó kizárólagos felelősségi körébe tartoznak. A https://www.5percado.hu körültekintően gyűjti és mutatja be az oldalon található információs tartalmat, azonban nem vállal semmiféle felelősséget az oldal használatából bekövetkező anyagi vagy más jellegű esetleges károkért vagy károkozásért. Ezért az oldal felhasználói számára különösen javasolt megfelelő szakmai tanácsadás igénybevétele, mielőtt pénzügyi-számviteli-adózási-társadalombiztosítási kérdésekben vagy szabályozással kapcsolatban eljárnak.

      • K. Nagyné Pataki Noémi
      • 15:37

      Nagyon szépen köszönöm a segítséget!!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM