Hétindító – 44. hét

Fókuszban a bérszámfejtés

Köszöntelek benneteket ezen az őszi reggelen! Remélem, a habos kávétokat kavargatjátok, miközben soraimat olvassátok! Bízom benne, hogy mindenkinek jól jön majd az a „plusz egy” óra!

A hét határidőszegénynek ígérkezik, de nálunk könyvelőknél – mondanom sem kell – mindig van teendő. Sajnos gőzerővel közelít az évvége, így az egyik legdolgosabb időszakunk elé nézünk.

Ezen a héten – a következő időszakot megkönnyítendő – már elkezdhetjük a bérszámfejtési munkákat előkészíteni, bekérve a jelenléti íveket. Ebben az időszakban hatékonyan elkészíthetők az állandóan gondot okozó nullás adattartalommal kötelezően benyújtandó 08-as járulékbevallások is.

Amivel folyamatosan foglalkoznunk kell, hogy melyik ügyfelünk hányadán is áll leadott iratanyagával, hol tart eredményügyileg, hiszen könnyen előfordulhat, hogy egyeseknél adóoptimalizációs célból még az idén célszerű bejelentést, változás bejelentést tenni. Kiemelt figyelmet kell szentelnünk a feltöltésre kötelezett cégeinknek is, mert e tekintetben is egy-kettőre itt a határidő.

Mindezeken felül, én ebben az időszakban szoktam minden ügyelemnél ismét egy alapos folyószámla kontrollt tartani, vizsgálva azt, hogy egyrészt hogyan teljesíti adófizetési kötelezettségét, másrészt eleget téve tájékoztatási kötelezettségemnek is. Nagyon jól bevált praktika évek óta, hogy azoknál az ügyfeleknél, akiknél a lehetőségeim engedik, már e folyószámla alapján elkezdem a főkönyvi egyeztetéseket. Ennek köszönhetően záráskor sokkal könnyebb dolgom van, másrészt még időben felfedezhetem az esetleges eltérések okát, van időm átvezetni, vagy akár önellenőrzést is benyújtani, ha az szükséges. KATA-s ügyfelek, civil szervezetek számára ez kiemelt jelentőséggel bírhat!

Ebben az időszakban indokolt ügyfeleink törzsadatát is letölteni, vizsgálva azt, hogy szükséges-e esetleg valamilyen változás bejelentést tenni. Gondolok itt a jövőre vonatkozó bejelentésekre is, mint például MNB, EKB árfolyam választása áfa szempontjából, alanyi adómentesség választása, ingatlanokkal kapcsolatos változás bejelentések, stb. Fontos vizsgálni azt is – lévén, hogy nemrég negyedévet zártunk – hogy van-e olyan ügyfél, aki negyedéves gyakoriságú áfa bevalló maradt ugyan, de az összesítő nyilatkozat tekintetében havi gyakoriságúra váltott. Ennek mostanra már a törzsadatokon is látszódnia kell.

Jelenleg még mindig semmi hír a pénzmosási szabályzat módosításáról, és mintaszabályzatról, így ez ügyben marad a várakozó álláspont!

Civil szervezetek könyvelőit, vezetőit örömmel tájékoztatom, hogy szakmai vezetésemmel útjára indult a Civil Klub! Interaktív levelező rendszerünknek köszönhetően a civil szervezetekkel kapcsolatos kérdéseitekre választ kaphattok. Kéthavonta megrendezésre kerülő klubdélutánjainkon pedig személyesen is tudunk találkozni, ahol egy épp aktuális témát dolgozunk fel. Ha még nem vagy klubtag és szívesen kipróbálnád a tagságot, akkor jelentkezz bátran! Kattints ide: Jelentkezés! Szeretettel várlak!

Hozzászólások

2 hozzászólás

    • Feltevő Kérdést
    • 09:28

    Kedves Krisztina!

    Azt szeretném kérdezni, hogy az éves díj 2018.01.01- től kezdődik vagy a belépéstől.

    Köszönettel!

    • Suller Kriszta
    • 09:32

    Kedves Kérdező!

    Az idén a lista használata teljesen ingyenes, feltételezhetően decemberben fog kimenni a számla a jövő évi éves díjról, mely január. 1-től december 31-ig tartó időszakot öleli fel.

    Üdvözlettel,

    Suller Krisztina
    Az Év Könyvelője ’12
    5percAdó szakértője
    nonprofit könyvelő és adótanácsadó
    http://www.5percAdo.hu

    Az oldalon bármilyen formában közzétett tartalom nem minősül tanácsadásnak, ezért azok alkalmazása és annak következményei a felhasználó kizárólagos felelősségi körébe tartoznak. A https://www.5percado.hu körültekintően gyűjti és mutatja be az oldalon található információs tartalmat, azonban nem vállal semmiféle felelősséget az oldal használatából bekövetkező anyagi vagy más jellegű esetleges károkért vagy károkozásért. Ezért az oldal felhasználói számára különösen javasolt megfelelő szakmai tanácsadás igénybevétele, mielőtt pénzügyi-számviteli-adózási-társadalombiztosítási kérdésekben vagy szabályozással kapcsolatban eljárnak.

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM