Hétindító – 31. hét

Élemiszerlánc-felügyeleti díj tilalom!

Az előttünk álló hét viszonylag problémamentes, égető határidők nélküli, ugyanakkor egy könyvelő sosem unatkozhat! Vágjunk is bele!

Az egyetlen, adózók széles körét érintő határidő a NÉBIH élelmiszerlánc-felügyeleti díj első félévi részletének a megfizetési határideje, mely 2015. július 31. A fennmaradó második részlet befizetése majd 2016 januárjában lesz esedékes. Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat 2015. május 31-ig kellett bevallani, mely bevallások alapján készültek el, illetve tölthetőek le a NÉBIH honlapjáról a fizetési értesítők.

Tekintettel arra, hogy egyelőre az Európai Unió e tekintetben – jelen értekezés megírásakor – még vizsgálódik, a vizsgálat lezárásáig megtiltotta a progresszív kulcsok alkalmazását, így mindenkinek saját belátására bízom, kiértesíti-e ügyfeleit, avagy nem, illetve kérem, hogy e tekintetben járjunk nyitott szemmel, folyamatosan figyelve a híradásokat!

Célszerű továbbá ellenőrizni, hogy minden érintett vállalkozás bevallása rendben benyújtásra, feldolgozásra került-e, illetve van-e azóta a kezelésünkbe kerülő újonnan létrejött vállalkozás, akinek esetleges FELIR szám igényét egy 2014-es évre szóló nullás bevallás benyújtásával kezdeményezhetjük.

A fentiektől eltekintve a hét határidőmentes, pihenésre feltétlenül alkalmas:). Aki mégis ügyködne, kihasználhatja ezen időszakot a korábbi évek iratanyagainak ügyfél részére történő visszaadásának előkészítésére, illetve az első félév könyvelésének ellenőrzésére, mely az év végén meghálálja a most évközben ráfordított időt!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM