Már nem bírod úgy az italt, mint régen?

Tippek másnaposság ellen

Egy bizonyos kor után egyre inkább észrevesszük, hogy míg régen egy hajnalig tartó buliban meg se kottyant, hogy kevertük az italokat, manapság már valahogy a kevesebb is gyorsabban a fejbe száll. Ha gyerekeinkkel együtt mulatunk, akkor észnél kell maradnunk, hogy a megfelelő időben tudjunk fegyelmezni is, miközben azért szeretnénk mi is jól érezni magunkat, ellazulni egy kicsit. Másnap viszont az apróságok tuti, hogy nem lesznek ránk tekintettel és sokkal előbb felkelnek, mint remélnénk, mi meg küzdhetünk egész nap a fejfájással. Mondunk pár tippet, hogyan kerüljük ezt el.

Hidratálás

Mindennek az alfája és omegája a megfelelő folyadékbevitel – na persze nem alkoholból, hanem lehetőleg szénsavmentes ásványvízből. Vagyis ha megiszunk egy pohár bort vagy pezsgőt, utána igyunk meg egy pohár vizet is. Buliban erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, ezért tudatosan oda kell rá figyelnünk.

Az evés-ivás egyensúlya

Fokozottan figyeljünk arra is, mennyit eszünk. Nőként hajlamosak vagyunk arra, hogy a szilveszteri buliban egy idő után már nem eszünk, mert különben oda a fogyókúra és a darázsderék. Az idő múlik, egy-egy pohár bor könnyen lecsúszik, aztán jön az éjféli pezsgő az üres gyomorba, majd a házigazda biztos, hogy hajnalban kínálja körbe a jófajta házipálinkát. Ennek is biztos, hogy fejfájás lesz a vége. Akár házigazdaként, akár vendégként veszünk részt a buliban, gondoskodjunk megfelelő nassolnivalóról. Például a sajtos pogácsa mindenkinek nagy kedvence, könnyen felszívja a bort, kimondottan jólesik mellé fogyasztani. Máris nem üres a gyomrunk, nem fog olyan gyorsan megártani az alkohol. Készíthetünk könnyű sajttekercset is, vagy különböző mártogatósokat zöldségekkel. Könnyű ételek, kiváló borkorcsolyák. Jó tudni azonban, hogy a zsírosabb ételek is „alkohol állók”, így például a lazac vagy a sültkrumpli majonézzel is tökéletes választás csakúgy, mint a sós snack-ek.

Ne vegyítsük a különböző italokat

Régen minden más volt – és igaz ez az alkoholokra is. Míg 20 évesen természetes volt, hogy boroskólát és gin tonic-ot ittunk, ma már tartsuk be az aranyszabályt: borra sört nem iszunk, tömény után bort sem, és egyáltalán, nem iszunk többféle típusú italt összevissza aszerint, épp mivel kínálnak meg a házigazdák. Az éjféli pezsgő úgyis a Szilveszter kötelező eleme, mellette tartsunk ki a bor mellett, vagy maximum egyféle töményt kóstoljunk meg. Kerüljük az édes likőröket és a koktélokat.

Tudatos másnap

Szilveszter másnapján eszünkbe se jusson meginni a maradék pezsgőt! Indítsuk a napot nagy adag vízzel vagy teával, de semmiképp se kávéval próbáljunk magunkhoz térni! A reggeli kötelező. A habzsi-dőzsi után jólesik egy banánturmix például egy könnyű pirítós uborkával. Együnk sok vitamint, ami helyreteszi a meggyötört gyomrot! Egy jó fürdő is csodákra képes, indítsuk nyugodtan lassan a reggelt.

Sétáljunk egy nagyot! A friss levegő jót tesz, főleg, ha zajos buliban töltöttük az éjszakát. A mozgás révén hamarabb feldolgozza a szervezetünk az alkoholt.

Hagyjunk időt a testünknek a regenerálódásra. Január első napját töltsük pihenéssel, minden házimunka és feladat megvár! 🙂

Jó bulizást mindenkinek! 😀

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM