Könyvelők figyelem! Frissítsétek a könyvelő programot!

Bővülő adatszolgáltatás

2017-től a számlák nagy részét partnerenként, és azon belül számlánként jelenteni kell a NAV felé. Jelenleg csak az 1 millió forintot meghaladó áfa tartalmú számlák esetén kell adatot szolgáltatni, de az értékhatár pár hónap múlva 100 ezer forintra csökken.

Ez a változás – a kicsik számára is – komoly adminisztrációval jár. Hogyan lehet/kell erre felkészülni? …és aztán napvilágot látott az online számlázás bevezetése…

A számla tartalma – adószám

A számla kötelező adattartalma [Áfa törvény 169.§ (1)] 2017. január 1-jétől módosul azzal, hogy a vevő adószámát már 100 000 forint (illetve e feletti) áfa tartalom esetén rá kell írni a számlára. 2016-ban ez az értékhatár még 1 millió forint. Azaz 2017-től minden, legalább 100 ezer forint áfa tartalmú számla esetében tételes összesítő jelentést kell benyújtani, azaz partnerenként ki kell töltenünk a 1765 számú áfa bevalláshoz csatolt egy-egy „M” lapot. Partnerenként egy „M” lapot, ahol tételesen részletezzük a számlákat és azok korrekcióit!

Milyen esetekben kell kitölteni a 1765M lapot?

Termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás (kimenő számla) esetén:

  • azon számlákról, amelyekben az áthárított áfa összege a 100 ezer forintot eléri vagy meghaladja (az adó megállapításának időszakában) számlánként nyilatkozni kell a vevő adószámáról (csoport azonosítójáról), áfa alapjáról, az áfáról, a számla sorszámáról, valamint a teljesítés napjáról (ennek hiányában a számla keltéről);
  • azon számla módosítás esetén, amikor a módosítás előtt vagy után (vagy előtt és után) az áthárított áfa eléri vagy meghaladja a 100 ezer forint, a módosítás figyelembevételének bevallási időszakában számlánként nyilatkozni kell a vevő adószámáról (csoport azonosítójáról), a módosítás hatásáról az adóalap és áfa tekintetében, az eredeti számla sorszámáról, valamint a módosító számla (okirat) sorszámáról;
  • azon számla érvénytelenítésről, melyben az áthárított áfa összege a 100 ezer forintot eléri vagy meghaladja (az érvénytelenítés hatásának figyelembe vételekor) számlánként nyilatkozni kell a vevő adószámáról (csoport azonosítójáról), áfa alapjáról, az áfáról, az eredeti számla sorszámáról, az érvénytelenítő számla sorszámáról, valamint a teljesítés napjáról (ennek hiányában a számla keltéről).

Termék beszerzés, igénybevett szolgáltatás (bejövő számla) esetén:

  • azon számlákról, amelyekben az áthárított áfa összege a 100 ezer forintot eléri vagy meghaladja (az adó levonás gyakorlásának időszakában) számlánként nyilatkozni kell az értékesítő adószámáról (csoport azonosítójáról), áfa alapjáról, az áfáról, a számla sorszámáról, valamint a teljesítés napjáról (ennek hiányában a számla keltéről);
  • azon számlákról és számlával egy tekintet alá eső okiratokról, amelyek esetében ugyanazon értékesítő által egy adómegállapítási időszakban kiállított számlákban az áthárított áfa tekintetében a 100 ezer forintot elérő vagy meghaladó összegben adólevonási jogot gyakorol, nyilatkozni kell az értékesítő adószámáról (csoport azonosítójáról), áfa alapjáról, az áfáról;
  • azon számla módosítás esetén, amikor a módosítás előtt vagy után (vagy előtt és után) az áthárított áfa eléri vagy meghaladja a 100 ezer forint, a módosítás figyelembevételének bevallási időszakában számlánként nyilatkozni kell az értékesítő adószámáról (csoport azonosítójáról), a módosítás hatásáról az adóalap és áfa tekintetében, az eredeti számla sorszámáról, valamint a módosító számla (okirat) sorszámáról.
  • azon számla érvénytelenítésről, melyben az áthárított áfa összege a 100 ezer forintot eléri vagy meghaladja (az érvénytelenítés hatásának figyelembe vételekor) számlánként nyilatkozni kell az értékesítő adószámáról (csoport azonosítójáról), áfa alapjáról, az áfáról, az eredeti számla sorszámáról, az érvénytelenítő számla sorszámáról, valamint a teljesítés napjáról (ennek hiányában a számla keltéről).

Mai állás szerint 2017. július 1-től csak a nyomdai úton előállított számlákról (pl. kézi számlatömb, számlalap) kell majd a fenti nyilatkozatot elkészíteni, mert a számlázó programmal készült számlák adatai „online” rendszerben azonnal továbbításra kerülnek az adóhatóság részére. Azonban ennek kidolgozására még nem jelent meg az ezt szabályozó rendelet módosítása.

Akik nem adnak be áfa bevallást

Ők azok, akik nem alanyai az áfának, alanyi mentességet élveznek. Az egyszerűsített vállalkozói adó alanya az eva bevallásban fogja ugyanezt a számlánkénti nyilatkozatot megtenni. Az egyéb (pl. kata, kiva) adónem hatálya alá tartozó adózók esetében feltételezhetően az éves adót elszámoló adóbevallásban kell majd nyilatkozni.

A megoldás az informatika

Belátható, hogy egy naprakész könyvelő program nélkül ezt az új adatszolgáltatást lehetetlen hatékonyan elkészíteni. A kisebb ügyfelek esetén is manuális módszerrel hatalmas többletmunkát igényel a partnerenkénti számlák nyilvántartása, összesítése. Nagyobb adózók eseten pedig nem is kérdés a naprakész könyvelő program használata. A könyvelő programok többsége már most is képes átadni az adatokat az adóbevallási nyomtatvány kitöltő (ÁNYK) programnak. Ez a jövő évtől egy értékhatár módosítást igényel, ezért feltétlenül szükség lesz a program frissítésére.

Javaslom, hogy már most hívjuk fel a szoftveres beszállítónk figyelmét a változásra és kérjünk információt a következő évben aktuális frissítésre vonatkozóan!

Felkészülés

A szoftver nyilvánvalóan csak akkor tudja átadni az áfa bevallásnak az adatokat, ha az adatrögzítés teljeskörű. Azaz fel kell tölteni a partnertörzsben az adószám mezőt – amennyiben nincs feltöltve. Ahol ezt folyamatosan vezetik, ott is szükség van egy ellenőrzésre.

De akkor mi lesz a „készpénzes partner” nevű vevőre vagy szállítóra könyvelt számlákkal???

* * *

Amennyiben érdekel a válaszom és szeretnél többet tudni erről a témáról, illetve a pénztárgép használattal szorosan összefüggő számlázás területéről, a számla kiállítás (számla korrekció) és -befogadás szabályairól, valamint az adózó által alkalmazható lehetőségekről, akkor jelentkezz szeptember 11-ig kedvezményesen a Számlázás – könyvelői szemmel címmel 2016. október 11-én a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében tartandó előadásomra, ahol személyesen is megvitathatjuk felmerülő kérdéseidet!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!