Hétindító – 49. hét

Könyvelői teendők a Mikulás hetében…

Kellemes, habos kávés hétfő reggelt kívánok nektek, így Mikulás előtt egy nappal! A kiscsizmát ne felejtsétek el kirakni, és ennek jegyében nézzük át, hogy mi is „teremhet” benne…

A héten különösebb határidő nincs, ennek ellenére gőzerővel lehet dolgozni a bérszámfejtési feladatokon, hiszen a jövő hét hétfőjén határidőssé válnak a járulékbevallások. A béreket 10-ig kell kifizetni, nem is beszélve azon ügyfelekről, akiknél ez az időpont korábban van!

December 12-re határidős a járulékbevallások benyújtása az alábbiak szerint:

  • 1658-as bevallások egyéni vállalkozások körében,
  • 1608-as bevallások társaságok, esetlegesen civilek, egyéni vállalkozások körében. (Természetesen nem megfeledkezve az különleges adózói kör érintett bevallásairól: pl. 08INT!)

Ez még a novembert érinti ugyan, de már most célszerű – a következő év eleji hajcihőt megspórolva magunknak – a számfejtett, és a még kiadásra váró szabadságok napjait is kiközölni ügyfeleink felé, hogy ne az utolsó utáni percben kelljen ez ügyben kapkodni, ami egyikünknek sem jó!

Nagyon sok helyen már most felmerül a 13-dik havi fizetések, esetleges jutalmak kérdésköre, így ott, ahol ez releváns lehet, tájékozódjunk az ügyben, hogy várható-e ilyen jellegű kifizetés.

Amire folyamatosan gondolnunk kell decemberben:

  • áfa státuszbeli váltások, megfűszerezve az új alanyi adómentes értékhatárral kapcsolatos átmeneti szabályok tanulmányozásával;
  • áfa “módszerek” közti választás (pl. pénzforgalmi áfa, MNB-EKB árfolyam választás kérdései, stb.);
  • törzsadat kontroll: ki milyen tevékenységet is végez ténylegesen, szükséges-e törölni vagy felvenni új tevékenységet, belép(het)-e a pénztárgép-használat kötelezettsége;
  • különböző nyereségadózási módok közti váltás gazdaságossági számításai (pl. érdemes-e váltani KATA-ra, KIVA-ra, EVA-ra, vagy azokból kijelentkezni);
  • jegyzett tőke emelések vizsgálata ügyfeleinknél;
  • az általunk könyvelt civil szervezetek alapító okirat, alapszabály módosításainak figyelemmel kísérése;
  • december 20-i felöltések (pl. EVA, TAO, IPA) az arra kötelezetteknek;
  • december 20-ig termékdíj előleg megfizetése azoknak, akik erre kötelezettek;
  • adófolyószámla kontroll (különösen KATA-soknál, civil szervezeteknél);
  • és természetesen – de nem utolsósorban – felkészülés az új adóévre az adójogszabály változások mélyreható tanulmányozása mellett.

A fentieken túl – ügyfélkörünket ismerve – egyéb kötelezettségek is felmerülhetnek, melyet célszerű ideje korán számba venni.

Ami pedig a szokásos év végi „házi feladatot” illeti: készüljünk a jövő évi jogszabályváltozásokból, ami az idei évben különösen fontos lehet néhány átmeneti szabály miatt, így például az alanyi adómentesek értékhatár változása kapcsán. Nem hanyagolható el az éttermek körül kialakult “áfa helyzet” sem, melyre nem árt idejében felkészíteni ügyfeleinket, ha azt szeretnék, hogy az új évben is zökkenőmentesen tudják követni a szabályokat.

A sok új pénztárgép-használatra kötelezett ügyfelet is tartsuk szem előtt! Szépen lassan érkeznek a kódok, de mindenképpen figyelmeztessük őket arra, hogy a támogatás lehetőségével csak akkor tudnak élni, ha a kasszát még idén – december 31-ig – üzembe is helyezik! E tény felett sokan szemet hunynak, pedig fontos szempont!

Újra és újra visszatérő kérdés a jegyzett tőke emelés, amely sok kft-nél – sajnos – még mindig várat magára, illetve egy-két cégnél emiatt a zárást is előbb kell elvégezni, ami sok más kérdést is felvet.

A civilekről szót ejtve: lassan a körmükre ég az alapító okirat, alapszabály módosítás, ezért figyelmeztessük őket erre is. Náluk is előfordulhat, hogy egy-egy zárást – például éppen a közhasznú jogállás feltételeinek való megfelelés okán – előbbre kell hozni, tehát itt az ideje e tekintetben is körülnézni civil ügyfeleink háza táján!

Mindenkinek kellemes és „haladós” téli napokat, valamint zökkenőmentesen működő ügyfélkapu rendszert kívánok!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!