Hétindító – 4. hét

Fókuszban a bérügyek...

Kellemes hétfő reggelt kívánok mindenkinek! Fogadjátok elismerésem a negyedévi hajrá sikeres teljesítése miatt, amit biztosan tarkított nálatok is egy-két sürgős feladat. A hét viszonylag „határidőszegény”, de persze mindezt, a mi köreinkben, erősen idézőjelbe téve mondom csak…

A hét nagy témája az előző évi bérek és járulékok igazolásai, melyek kiadása jövő hét elején határidős ugyan, de igyekszem azokat legkésőbb ebben az időszakban elküldeni ügyfeleimnek, a későbbi problémák elkerülése végett! Az adóhatósági SZJA bevallás-készítés miatt pedig fontos, hogy az igazolásokat kiemelt figyelemmel készítsük. A járulékbevallást érintő esetleges önrevíziót célszerű az igazolás kiállításával egyidejűleg elvégezni, hogy amikor a NAV-ban „megnyomják a gombot”, már a jó adatok kerüljenek a bevallási tervezetbe.

Az igazolásokon túl fel kell készülnünk az idei év első bérszámfejtésére, melyhez új nyilatkozatokat kell begyűjteni, azok adatait pedig fel kell dolgozni. Ellenőrizni kell, hogy a béremelések összegei átvezetésre kerültek-e, esetleg került-e ki valaki bármilyen adó-és járulékkedvezmény hatálya alól és fordítva.

A január 31-diki dátum a környezetvédelmi termékdíj szempontjából sem elhanyagolható! Ez a dátum ugyanis a határideje az átalány termékdíj hatálya alá történő bejelentkezésnek (legyen ez az eddigi átalány, vagy pedig az új, gépjármű-forgalmazók által használható átalány jogcím), továbbá az egyéni hulladékkezelés hatálya alá történő bejelentkezésnek, valamint a készletre vétellel, vagy az általános szabályok figyelembevételével történő termékdíj megállapítás és fizetés hatálya alá történő bejelentkezésnek is. A határidő jogvesztő, igazolási kérelemnek helye nincs! A nyomtatvány idén a 17TKORNY jelű nyomtatvány azzal, hogy a korábbi évekre történő bármely visszamenőleges bejelentés is ezen a tehető meg. Felhívom a most átalány termékdíjra bejelentkezők figyelmét, hogy akik korábbiakban nem jelentkeztek be a termékdíj hatálya alá – annak ellenére, hogy kötelezettek lettek volna -, meglátásom szerint azt most jogszerűen nem tehetik meg.

Január 31-én lesz határidős az ún. K71-es adatszolgáltatások benyújtása is olyan esetekben, amikor a jegyzett tőke emelés az eredménytartalék terhére történt. Ennek részleteiről tavaly, ebben az időszakban cikkeztem is az 5percAdó honlapján, és az abban foglaltak továbbra is helytállóak, valamint a kitöltési problémákra is választ kaptok.

És ha már adatszolgáltatás: ismét porondon az arra kötelezett társaságok jegyzett tőke emelése. Egy utolsó figyelmeztetést megérhet azon ügyfeleinknél, ahol eddig ez még nem történt meg – legalábbis tudomásunk szerint, mert sajnos többször szembesültem azzal, hogy a tudtunk nélkül történik változásbejegyzés…

Az előttünk álló határidő „zivataros” időkre kívánok mindenkinek kitartást, sok energiát, valamint azt, hogy az Ügyfélkapu legyen velünk. Jövő héten ismét találkozunk!

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!