Az Európai Unió hozzáadottérték-adója egységes, a tagállamokban érvényesülő szabályok – elvileg – összhangban vannak egymással. A – NAV által követett – gyakorlat azonban azt mutatja, hogy bosszantó disszonanciák is vegyülnek ebbe az „összhangba”. A határon átnyúló – fiktív – ügyletek segítségével elkövetett tömeges csalások fényében érthető ugyan az adóhatóság részéről megfigyelhető, a jogi formát és a dokumentáció „igazságát” a gazdasági-üzleti tartalom, és a valóság fölé helyező hozzáállás. Mégis szembetűnő, hogy bizonyos ügyletek esetében mennyire figyelmen kívül hagyják, hogy a magyar áfa szabályainak szervesen illeszkednie kell más tagállamok hozzáadottérték-adó rendszeréhez, és a határon átnyúló ügyletek értelmezése során ezeket a szabályokat nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Ilyen ügylettípus például a következő, amely a közelmúlt tapasztalatai alapján a NAV célkeresztjébe került: „A”, egy magyarországi székhelyű vállalkozás hosszú távú együttműködés keretében előre egyeztetett időpontokban árut szállít „B”-nek, aki „b” tagállamban letelepedett, ott hozzáadottérték-adó alanyként bejegyzett vállalkozás. A kiszállított terméken „A” megrendelésére és költségére „S”, egy ugyancsak „b” tagállamban letelepedett, és ott adóalanyként bejegyzett vállalkozás bizonyos megmunkálási műveleteket végez. Az „A” és „B” közötti szerződés alapján „B” „S” telephelyén veszi át az árut.

„A” következetesen Közösségen belüli értékesítésként számolta el ezeket az eladásokat. „S” a befejező, megmunkálási műveleteket következetesen úgy tekintette, hogy az általa végzett szolgáltatások teljesítési helye Magyarország, így számláiban nem számított fel „b” tagállam törvényei szerinti hozzáadottérték-adót. „B” az „A”-tól beszerzett termékeket Közösségen belüli beszerzésnek tekintette, bevallásaiban és az összesítő jelentésekben így szerepeltette. Ezt a gyakorlatot az illetékes magyar adóhatóság az ellenőrzések során elfogadta, kifogást nem emelt, mígnem egy felülellenőrzés során megállapította, hogy „A” áfa fizetési kötelezettséggel tartozik a „b” tagállamba igazoltan kiszállított termékek után. Paradox módon éppen azért tartozik áfa fizetési kötelezettséggel, mert a termékek – miután igazoltan elhagyták Magyarország területét – nem kerültek oda vissza. Miből következik ez az értelmezés? A felülellenőrzés megállapításai szerint (i) „A” nem értékesítés, hanem a saját vállalkozása céljára szállította ki a termékeket „b” tagállamba, hiszen azon még műveletet végzett egy szolgáltató; (ii) a „B”-nek történő termékértékesítés teljesítési helye „b” tagállam, mert „B” „S” telephelyéről szállíttatja el a neki eladott terméket, tehát „A”-nak be kellett volna jelentkeznie „b” tagállamban; és (iii) mivel „A” a „b” tagállamban nincs bejelentkezve, az elvégeztetett bérmunka után nem szállíttatta vissza a terméket Magyarországra, a saját eszközök határon át történő mozgatása esetére vonatkozó, az Áfa törvény 89. § (4) szerinti mentesség nem alkalmazható.

A fenti megállapítás több szempontból is figyelemre méltó. Először is, iskolapéldája, hogyan lehet egy ügylet tartalmát teljesen félreértelmezni. Ezzel az erővel egy DDP „b” tagállam paritáson teljesített termékértékesítést is fel lehet bontani két ügyletre, egy saját áru határon át történő mozgatására és egy „b” tagállamban végrehajtott termékértékesítésre. De itt most arra a furcsaságra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy a fenti megállapítással összefüggésben az illetékes adóhatóság határozottan arra az álláspontra helyezkedett, hogy annak, hogy „b” tagállamban milyen szabályok vonatkoznak a szóban forgó ügyletre, nincs jelentősége! A szóban forgó ügylet tekintetében ugyanis „b” tagállamban (i) a termék „B” általi beszerzése Közösségen belüli beszerzésnek minősül, és (ii) „b” tagállam illetékes hatóságai megerősítették, hogy egy „b”-ben nem letelepedett vállalkozó nem végez „b”-ben termékértékesítés, és így ott nem is kell bejelentkeznie pusztán azon oknál fogva, hogy az általa „b”-be kiszállított terméken még műveleteket végeznek, mielőtt azokat a „b” tagállambeli vevő átveszi.

Tehát az a paradox helyzet állhat elő – amennyiben a magyar adóhatóság érvényt tud szerezni az álláspontjának –, hogy egy határon átnyúló termékértékesítés teljesítési helye magyar szemszögből „b” tagállam, „b” tagállam szemszögéből viszont Magyarország, és ennek következtében egy olyan értékesítés, ami „b” tagállamban Közösségen belüli beszerzés lesz, magyar szempontból nem minősül Közösségen belüli értékesítésnek. Mi több, „A” abba a képtelen helyzetbe kerül, hogy a magyar adóhatóság az Áfa törvény 89. § (4) bekezdésére megtagadja tőle az adómentesség lehetőségét, mondván, hogy nem jelentkezett be adóalanyként „b”-ben, miközben erre „b” tagállamban nincs is törvényes lehetősége!

Hasonló diszparitás állhat egyébként elő az Áfa törvény 51. § (1) bekezdése okán, amely a Közösségen belüli beszerzés teljesítési helyeként Magyarországot vélelmezi, ha például egy „a” tagállamból „c” tagállamba irányuló, de egy Magyarországon bejegyzett adóalany, mint köztes szereplő közreműködésével megvalósuló termékértékesítés esetén a magyar adóalany nem tudja igazolni, hogy „c” országban Közösségi beszerzés jogcímen adót fizetett. De hogyan kell ezt igazolnia az érintettnek? És mi történik, ha „c” ország szabályai szerint a magyar adóalany vevője a Közösségi beszerzés utáni adó megfizetésére kötelezett?

Megint csak a szokásos jelenséggel állunk szemben: a csalók kihasználják a kiskapukat, ezért a szabályok igyekeznek egyre sűrűbb hálót szőni, hogy ne lehessen elkerülni az adót, de ebbe azok is belegabalyodnak, akiknek eszük ágában nincs csalni…