Az általános forgalmi adót érintő 2017. évi változások

Jönnek a kedvezményes adókulcsok...

2016-ban folytatódott az a korábbról már ismert gyakorlat, mely szerint az Országgyűlés év közben alkotja meg a költségvetési bevételek megalapozásához elengedhetetlenül szükséges adóbevételekre vonatkozó jogszabályokat is. Idén a Parlament 2016. június 7-én fogadta el az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvényt (Módtv.), amely már akkor jelentős változásokat hozott a témánkat érintő ÁFA adónem vonatkozó szabályozását illetően. Ezt követően, 2016. november 22-én az őszi adócsomagot is elfogadta az Országgyűlés, amely további módosításokat, új előírásokat tartalmaz az ÁFA kapcsán. Jelen cikkünkben tehát az általános forgalmi adót érintő változásokra hívjuk fel a figyelmet.

2017. január 1-től a jogalkotó kibővítette a kedvezményes, 5 százalékos adókulcs alá tartozó termékek körét.

5 százalékra csökken a következő élelmiszerek áfa tartalma:

  • az élelmezési célra alkalmas baromfihús (frissen, hűtve vagy fagyasztva; jelenleg 27 százalék);
  • friss, héjas madártojás értékesítése (jelenleg 27 százalék);
  • friss tej (az anyatej, az UHT és az ESL tej kivételével) értékesítése (jelenleg 18 százalék).

Az áfa csökkentés további két szolgáltató szektort is érint.

18 százalékra csökken:

  • étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom (jelenleg 27 százalék);
  • internet-hozzáférési szolgáltatás (jelenleg 27 százalék).
2016

27%

18%

2017

18%

5%

5%

étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom

az élelmezési célra alkalmas baromfihús (frissen, hűtve vagy fagyasztva

friss tej (az anyatej, az UHT és az ESL tej kivételével)

internet-hozzáférési szolgáltatás

friss, héjas madártojás értékesítése

Az ÁFA törvény az internet-hozzáférési szolgáltatás esetében az ide vonatkozó Uniós jogszabály definícióját tekinti irányadónak. Ez alapján internet-hozzáférési szolgáltatás az a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely internet csatlakozást, és ezáltal az internet lényegében valamennyi végpontjával összekapcsolási lehetőséget biztosít, tekintet nélkül az alkalmazott hálózati technológiára és a használt végberendezésre.

A törvény a kedvezményes áfa kulcs bevezetésével kapcsolatosan részletes átmeneti szabályokat tartalmaz. Ez alapján a 18 százalékos áfa mértéket először a 2017-ben teljesülő szolgáltatások esetében kell alkalmazni.

Amennyiben a szolgáltatás nyújtója és ügyfele ún. időszakos elszámolásban állapodott meg, úgy a kedvezményes áfa kulcsot arra a 2017-ben kezdődő elszámolási időszakra kell először alkalmazni, amely tekintetében a fizetés esedékessége, valamint az erről szóló számla / nyugta kibocsátásának időpontja is 2017-re esik.

Bár 2018-ban lép hatályba – de jó, ha tudjuk -, hogy az étkezőhelyi vendéglátásban az étel, és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalmat terhelő áfa kulcs 2 év múlva (2018. január 1-től) tovább, 5 százalékra fog csökkenni.

Az ÁFA törvény másik fontos változása az, hogy 2017. január 1-jétől a belföldi adóalany részére kibocsátott számlán szerepeltetni kell a vevő adószámát, feltéve, hogy a számlában áthárított adó a 100 ezer forintot eléri vagy meghaladja. A hatályos szabályok értelmében ez az értékhatár 1 millió Ft. Ehhez kapcsolódóan a törvény átmeneti rendelkezése kimondja, hogy az a számla is teljesíti az adólevonási jog gyakorlására vonatkozó tárgyi feltételt, amelyet még a 2016-ban bocsátottak ki, de abban 2017. évi teljesítési időpont szerepel, 100 ezer forintot el nem érő áthárított adót tartalmaz, és (még) nem szerepel rajta a vevő adószáma.

A jogalkotó – immár elfogadott őszi adócsomagban – gondolt az alacsonyabb bevétellel rendelkező kisvállalkozásokra is.

A Héa-irányelv az 1978. január 1-jét követően csatlakozott tagállamok – így Magyarország számára is – megengedi, hogy adómentességet biztosítsanak azoknak az adóalanyoknak, amelyeknek az éves árbevétele nem haladja meg az Irányelv által meghatározott értéket. Magyarország esetében az Irányelv 35 000 EUR összegben maximalizálta az adómentesség határát, melyet a csatlakozáskori árfolyamon (252,19 Ft / euro) kell forintra átszámolni. Az uniós szabályok szerint megengedett 8 826 650 forintos alanyi mentesség értékhatárt Magyarország éveken keresztül 6 millió forinton tartotta, azonban a jogalkotó 2017. január elsejétől 8 millió forintra emeli azt. Átmeneti szabályként rendezi továbbá, hogy a 2016-os évben a 6 millió forintos árbevételt meghaladó, de még a 8 millió forintos árbevétel alatt maradó adóalanyok is élhessenek az alanyi adómentesség választásának lehetőségével. Sőt arról is rendelkezik, hogy amennyiben az alanyi adómentesség értékhatárát valaki a megelőző 2 évben lépte túl, de a 8 millió forintos értékhatáron belül maradt, az is választhassa az alanyi adómentességet. Az alanyi adómentesség választásának egyéb feltételei nem változnak.

Bár jelen cikkünknek a KATA adózás nem témája, fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy az ún. katás vállalkozásokat érintő értékhatár módosítás nem keverendő össze az alanyi mentesség értékhatárának változásával, függetlenül attól, hogy az ÁFA törvény ide vonatkozó részét a kisadózók bevételi értékhatárának emelése (is) indokolta. 2017. január elsejétől azok a kisadózók, akik éltek az ÁFA törvény által biztosított alanyi adómentességgel, és a bevételük meghaladja a 8 millió forintot, az értékhatár elérése után elvesztik alanyi mentes státuszukat és az általános szabályok szerint kötelesek áfa fizetési kötelezettségüknek eleget tenni. (Lásd az 5percAdó korábbi cikkében – a Szerk.)

* * *

Értesülj első kézből a 2017. évi jogszabályváltozásokból, és tedd fel kérdéseid az előadóknak! Biztosítsd be helyed még ma! >> Adóegyetem 2017

A konferenciasorozat 11 helyszínének teljes körű, adótanácsadók által szerkesztett szakmai anyaga, kérdés-válaszai és egy kiválasztott helyszínen történő részvétel – ezt csak az Adóegyetem biztosítja Neked!

Az Adóegyetem 2017 helyszínei és időpontjai:

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!