A növekedési adóhitelről

Lehetőség a társasági adó részletekben történő megfizetésére

Mostanában gyakran olvashatunk a legfrissebb 2016. évi adójogszabály változásokról, de ne feledjük, hogy ezen korrekciókat több lépcsőben fogadták el – azaz volt egy nyári adócsomagunk is, melyben a társasági adóról szóló törvény egyes rendelkezései is módosításra kerültek.

A válság hatásainak elmúltával szerencsére mind több vállalkozás realizál magasabb adózás előtti eredményt, s nem egyszer a növekedés akár kiemelkedően dinamikus is lehet.

Ez utóbbi esetben a társasági adóról szóló törvény további támogatást biztosít a bővülő vállalkozások számára – a likviditási helyzetüket segítő növekedési adóhitel intézményével.

A növekedési adóhitel intézményének egyik fontos eleme, hogy a jelentős bővülés következtében felmerülő társasági adókötelezettséget az érintett társaság halasztott formában, a tárgyévet követő két adóévben fizetheti meg – azaz egyfajta kamatmentes részletfizetési kedvezményben részesülhet.

A kérdés aktuális már a 2015. esztendő végén is, mivel az érintett vállalkozások első ízben 2015. december 21-ig nyilatkozhatnak az új kedvezmény alkalmazásáról – az év közben elfogadott törvénymódosítás ellenére szerencsére már a 2015. évi adókötelezettség teljesítése során is számolhatunk ezzel a lehetőséggel.

Mely adóalanyok lehetnek érintettek? A válasz viszonylag egyszerű, azok számolhatnak vele, akik tárgyévi adóévi adózás előtti eredményének a megelőző adóévi adózás előtti eredményét meghaladó része (ezt hívjuk növekedési adóhitelnek) eléri vagy meghaladja a megelőző adóévi adózás előtti eredményük abszolút értékének az ötszörösét. Bármely társasági adóalany jogosult élni a lehetőséggel, társasági formától függetlenül. Nincs korlátozás a vállalkozási méret szerint sem, így a kedvezménnyel élhet a KKV mérethatárokat meghaladó vállalkozás is.

Két további feltétel van még: a társasági adóalanyiság az adóévet megelőző harmadik adóévben vagy korábban kell kezdődjön, illetve a növekedési adóhitelre „pályázó” az adóévben és az adóévet megelőző három adóévben nem vehetett részt átalakulásban, egyesülésben, szétválásban.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A növekedési adóhitel után számított adóelőleg, illetve adó két év alatt, nyolc részletben rendezhető. Első körben tehát azzal számolhatunk, hogy elegendő hosszabb idő alatt megfizetni (az egyébként változatlanul az általános szabályok szerint kiszámított) társasági adót. Ez azonban még nem minden, az új intézmény lehetőséget biztosít az adókötelezettség mérséklésre is – erre később még kitérünk.

Hogyan számoljunk? Arra kell figyelnünk, hogy a növekedési adóhitel összegének számításakor nem lehet figyelembe venni:

  • a kapott osztalék összegét,
  • a kapott kamat összegét,
  • kapcsolt vállalkozásától visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatás, juttatás, véglegesen átvett pénzeszköz összegét, és térítés nélkül átvett eszköz értékét, továbbá
  • kapcsolt vállalkozás által ellenérték nélkül átvállalt kötelezettségnek adóévi bevételként elszámolt összegét.

Tehát ezen elemeket mindkét, egymáshoz viszonyítandó adóévi adózás előtti eredményből ki kell szűrni és így kapjuk meg az ötszörözési feltétel vizsgálatához kiindulási alapul szolgáló módosított adózás előtti eredményt.

Adódhat néhány érdekes eset: ha mindkét adóévi adózás előtti eredmény negatív, úgy nem keletkezhet növekedési adóhitel (akkor sem, ha intenzíven csökken a veszteség). Abban a ritka esetben, amikor a korábbi évi adózás előtti eredmény nulla, úgy – mivel annak ötszöröse is nulla – bármilyen tárgyévi pozitív eredmény adóhitelnek minősülhet majd.

Az adókötelezettséget tehát minden esetben ugyanúgy számítjuk ki, mintha nem élnénk e kedvezménnyel (azaz vagy az általános szabályok szerint, vagy a jövedelem- (nyereség-) minimum szabályai szerint). Amikor majd a befizetések ütemezését határozzuk meg, az így számított adó lesz csökkenthető a növekedési adóhitelre jutó adóval (pénzügyi teljesítés időpontja szempontjából).

Ha minden fenti feltételnek megfelelünk, akkor se felejtsünk el nyilatkozni az adóhatóság felé – ez ugyanis szintén elengedhetetlen. E nyilatkozat az adóelőleg-kiegészítési kötelezettség teljesítésére nyitva álló határidőig tehető meg, ami idén december 21-e. Ha nem vagyunk feltöltésre kötelezettek, akkor sem esünk el e kedvezménytől – csak a határidőt ne mulasszuk el.

Aki viszont feltöltésre kötelezett, az már a feltöltés során élhet a kedvezménnyel – azaz a növekedési adóhitelre jutó adóelőleg összegét csak később kell megfizetnie – mégpedig az adóévet követő adóév első és második negyedévében, a negyedév második hónapjának 20. napjáig, összegszerűen pedig a megállapított és bevallott adóelőleg 25 százalékát két egyenlő részletben.

Fontos, hogy ez az adóelőleg – az adóévet követő adóév első és második negyedévében – mindenképpen negyedévente teljesítendő, függetlenül az adózóra érvényes adóelőleg-fizetési gyakoriságtól (ami lehet akár havi is).

A tényleges növekedési adóhitel összegét majd csak a követő évben (általános esetben május 31-ig bezárólag) tudjuk majd megállapítani. Ismét vizsgálni kell, hogy valóban megfelelünk-e a feltételeknek (ötszörözési feltétel a tényleges eredmény függvényében). A növekedési adóhitelre eső adót a társasági adóról készülő bevallásban ugyan szerepeltetjük, de azt befizetni a bevallás benyújtásának határidejéig nem kell. A növekedési adóhitelre jutó adó a korábban már megfizetett adóelőlegek levonása után fennmaradó részét ugyanúgy negyedéves ütemezésben, az adóévet követő adóév harmadik és negyedik negyedévében, továbbá az adóévet követő második adóévben, az adott negyedév második hónapjának 20. napjáig kell megfizetni, 6 egyenlő részletben. A 2015-re vonatkozó adókötelezettségünk utolsó részletét tehát csak 2017. november 20-án kell majd teljesítenünk.

És végezetül: amint már fentebb is utaltam rá, az adózó azt is választhatja, hogy a növekedési adóhitelre jutó adó még esedékessé nem vált összegét ténylegesen csökkenti (azaz nem csak halasztással él). Ennek azonban vannak további feltételei, amelynek ismertetésére egy másik cikk keretében még visszatérek. Addig is, amennyiben a jogosulttá váltunk a kedvezményre – már ami a halasztást illeti – éljünk vele bátran.

* * *

Kérdésed van a témakörben? Írj kommentet vagy gyere el az Adóegyetemre, ahova most még kedvezményesen jelentkezhetsz>> Adóegyetem 2016

Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás, légy te az első!

Értékelés, hozzászólás
Az értékeléshez és hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Kérjük válassza ki egyéni adatvédelmi hozzájárulását! A weboldal használatával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat: Adatvédelmi szabályzat.
Elengedhetetlen Statisztika Marketing ELFOGADOM